Híreink
Üdvözöljük a Kökönyösi Diákokért Alapítvány weblapján! Nézzen szét oldalaink között, hogy betekintést nyerhessen mindennapi életünkbe. Itt az első oldalon mindjárt az aktuális híreket találja, mindazon eseményekről, melyet az alapítvány támogatott!
2019
Csíptek a szúnyogok (jún. 13.)
A 10/B osztály Pécsre kirándult ezen a napon az alapítvány támogatásával. Először a Lapistól a János kilátóba sétált fel az osztály. Arra senki nem számított, hogy szúnyogok egész hada "csak" ránk várt és rettenetesen összecsíptek szinte mindenkit. A toronyból a szép kilátás feledtette a fájdalmakat. Ezután a Tettyére vitte le az osztályt Józsi bácsi a KBSK buszával. Itt először az év fáját néztük meg, majd a Tettye téri romok után a játszótér játékai felszabadították mindenkiben a maradék energiákat. Jól esett a Mésztufa-barlangba tett látogatás is, ahol a több évszázados törtélmelmet is megismerhettük Pécs kapcsán interaktív módon. Zárásképpen a Mekiben ebédeltünk. Köszönjük Éva néninek a kirándulást és Iván tanár úrnak a kalauzolását!
Jó volt falra mászni (jún.5.)
Az alapítvány támogatásával a 10/A osztályos fiúk is Pécsre kirándultak adrenalin növelés céljából. A Búza tér közelében lévő sportkomplexumban lehetőséget kaptak a fiúk, hogy falra másszanak, pingpongozzanak, squash pályán próbálják ki ügyességüket. Még az egyik kísérő tanárnő is megpróbálkozott a feladatokkal. Ezután a Tettye teret vették birtokba a fiúk játék céljából. Jól esett a túra végén a pizzázás. Köszönik Gabi néninek és Vera néninek ezt a szép napot!
Kirándultak eladóink (jún.4.)
Közösségépítő kiránduláson vett részt az I/9B osztály eladói. Pécsre utaztak, ahol többek között megnézték a Széchenyi teret (itt szelfiztek), majd a lakatfalhoz sétáltak. A Székesegyházat sajnos csak kivülről tudták megnézni az átalakítási munkálatok miatt. Ezután a Nemzeti Színházhoz ment a csapat. Miután Éva néni lefárasztotta a csapatot a jó melegben, az Árkádban Mekizéssel ért véget a délelőtt.
Bronzérem fociban (máj.21.)
Az Alapítványunk által támogatott focicsapatunk Budapesten vett részt a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség által rendezett tornán.A verseny kifejezetten a speciális szakiskolában tanulók részére került megrendezésre. A csapatunk (Szabó Zsolt tanár úr vezetésével) 4 mérkőzést játszott és ezután alakult ki a végeredmény. A kiváló 3. helyezést értük el. Gratulálunk a fiúknak!
Elballagtak végzőseink (máj.3.)
A kökönyösi szakképzőben több mint 77 tanuló ballagott el május elején. Polgármesteri elismerést vehetett át Stix Benedek 3/11 B 3 év kiemelkedő tanulmányi és gyakorlati munkájáért, valamint példás szorgalmáért;, Trinkl Ákos 3/11A A Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjében elért kiemelkedő eredményéért és Halmai Zoltán Sándor KK13 A több éves kiváló tanulmányi munkájáért.
Sikerek az OSZKTV versenyen (ápr.27.)
A közelmúltban több országos verseny döntőjébe jutottak be a Pécsi Szakképzési Központ Komlói Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma tanulói. Az elmúlt hétvégén Veszprémben rendezték meg az Országos Szakközépiskolai Tanulók Tanulmányi Versenyét melyen
- Lakatos Richárd 2/10 A osztályos tanuló a reáltárgyak versenyén országos 4. helyezést ért el ezernél több indulóból. Felkészítő tanárai: Iván Attila (matematika és fizika) és Bencze Nóra (informatika).
- Szabó Dávid 2/10 A osztályos tanuló a humán tárgyak versenyén szintén több mint ezer induló közül a 13. helyen végzett. Felkészítő tanárai: Megyeri Rita (történelem) és Szőrfiné Szegedi Veronika (magyar nyelv és irodalom).
Gratulálunk a kiváló eredményhez a srácoknak és felkészítő tanáraiknak is!
Kirándulás Szentlőrincre (ápr.12.)
Ezen a napon délután az önkéntes diákjainkkal Szentlőrincre utaztunk. 12 tanuló és 3 felnőtt vett részt a programon. A diákokkal bowlingoztunk és fallabdáztunk. Két bowlingpályán 6-6 diák folyamatosan játszhatott. Hatalmas csatákat vívtunk egymás ellen. Már a vidám hazaúton mutatkoztak az izomláz első jelei. - Sz.Sz.V. -
Diáknapi Vidámság (ápr.10.)
A szerdai napon osztályok közötti versenyre került sor a szakközépiskolai osztályok között. Vidám feladatokat kellett megoldani a csapatoknak a 7 állomáson. Volt talicskatolás akadálypályán időre, almahalászás a vizes edényből, vagy éppen keksztorony építés a homlokra szimultánban. A végeredmény szoros versenyben alakult ki: 1. 9/A osztály 2. 3/11B osztály 3. 2/10B osztály. Eközben a szakiskolások között számháború folyt, szerencsére véráldozat nélkül. Az esős reggel jól feláztatta a talajt, így eléggé izgalmasra sikeredett a verseny. Az eredményhirdetés után röplabdázhattak a fiatalok az iskola tornatermében.
Kirándulás Budapestre (márc.28.)
Ezen a napon egy kisbusszal Budapestre utazott egy sportos csapat a Cyberjunp Parkba. Az iskolánk önkéntes diákjai vettek részt a kiránduláson szám szerint 16-an, három kísérőtanár kíséretében. Elsőként sétáltunk egyet a Duna-parton, majd közösen ebédeltünk. A trambulinparkban 2 órát töltöttünk. Volt mászófal, szivacsgödör, trambulin kosárlabdapálya. Nagyon intenzív és színes program volt. Polo nem maradt szárazon. Este fél 9-kor értünk vissza Komlóra. - Sz. Sz. V. -
Régiós tanulmányi sikerek (márc. 8.)
Ismét több tanulónk is bejutott az Országos Szakközépiskolai Tanulók Tanulmányi Versenyének Régiós döntőjébe. A versenyt Kaposváron rendezték meg három kategóriában. Iskolánk tanulói 2 katagóriában voltak érdekeltek. I. helyezést ért el Lakatos Richárd II/10A osztályos tanuló a reál tantárgyak (matematika, fizika, informatika) versenyében és ezzel továbbjutott. Szabó Dávid szintén a II/10A osztályból az V. helyezést érte el és ezzel ő is továbbjutott a humán tantárgyak versenyében (magyar nyelv és irodalom, történelem). Továbbá Hovorka Krisztián II/10A és Kovács Dominika II/10B osztályból szerepelt még a humán versenyen. Gratulálunk mindannyióknak!
Szalagavatónk (febr.9.)
A Komlói Színház és Hangversenyterem idén is helyszíne volt a szalagavató ünnepélyünknek. Az ünnepi szalagtűzés után az osztályok mutatkoztak be egy-egy produkcióval, majd a végén a tanárok hozták a színpadra a nyári strandolás pillanatait. A bemutatók közül a you tube csatornán is megnézhető egy-két produkció. Innen letölthető a páros tánc, a 3/11B osztály műsora, és a 3/11A osztály műsora.
2018
Karácsonyi ünnepélyünk (dec. 21.)
December 21-én délelőtt tartottuk karácsonyi ünnepélyünket. Előtte 1 hónappal kezdtük összeszedni a szereplőket. Nagy feladat volt, mivel a diákok, tanárok egyaránt gátlásosak. Legtöbben nem szívesen állnak ki a színpadra szerepelni. Amikor összeállt a csapat, akkor viszont a próbák időpontja jelentett gondot. 4 osztályból gyűjtöttük össze a szereplőket, akik mindnyájan más napokon vannak iskolában illetve gyakorlaton. Mindenestre a próbák jó hangulatban teltek. Sokszor annyit nevettünk, hogy az ünnepélyen elég lett volna lejátszani a videot: így készült a műsor!
Varga Patrik 11/A osztályos tanuló felvezető szavai után a tanári kórus előadásával indult a műsor. Bertaldo Laura szintetizátorozott, Szabó Zoltán gitározott, Bécs Szilvia, Imri Katalin, Szegedi Veronika tanárnők a Vigyázz a madárra című dalt énekelték. A zeneszám után egy táncos, vidám, trendi táncot adtunk elő 3 lány, 3 fiú felállásban. Ezt követően a 11/B- be járó lányok és Karsai Richárd tanár úr a Fagyöngy című számot adták elő. Majd egy diavetítés formájában sok-sok fénykép által végignéztük iskolánk 2018-as évét. A diákok jókat derültek a fotókon, amelyeken ők voltak láthatók. Végezetül egy színdarabot adtunk elő arról, hogy mit látna a kis Jézus a világból, ha 2018-ban született volna. Bűnözőket, korrupt rendőröket, részeges járókelőket. A színdarabot a diákokkal együtt írtuk, a szlengben íródott poénok nagyot durrantak. Jó hangulatban búcsúztattuk az óévet.
Szegedi Veronika (műsorfelelős)
Szecskaavató (okt. 24.)
Az idei évben is megrendezésre került a hagyományokhoz híven a kezdő évfolyamosok diákbeavatása. Különböző vicces, sportos, elgondolkodtató feladatokat kellett a diákoknak, és osztályfőnökeiknek megoldaniuk. A legtöbb diák, és tanár aktívan részt vett a feledatokban, és próbálta osztáyukat győzelemre vinni. Jó hangulatú rendezvény volt melynek a végén a diákok letették esküjüket. A versenyt végül az I/9B osztály nyerte. Az ő jutalmuk egy bármikor felhasználható szabadnap volt, de senki se ment haza üres kézzel, mert minden résztvevő kapott Balaton szeletet. Jövőre újra várjuk majd a 9.-es diákokat Rétyi Árpád IDU segítő tanár
Sportnap (június 14.)
Az utolsó előtti iskolai napon sportnapot szerveztünk az iskolában. A sportnap díjazását, és a tanulók ellátását (szendvicsek, innivalók) az alapívány támogatta. Eredmények: Ping-pong verseny győztese: Gyüker Szilveszter I/9A osztály; Röplabda bajnokság győztese: I/9A osztály. Gratulálunk a győzteseknek!
Közösségépítő programok (osztálykirándulások)
Június 13. I/9A osztály (osztályfőnök: Szalainé Papp Gabriella)--- Paintballoztak a hirdi pályán.
I/9F osztály (ofő.: Herbály Mária) --- A komlói arborétumban nyársaltak és játszottak.
Június 12. I/9B osztály (ofő.: Hohn Éva) --- A pécsi állatlertbe tettek látogatást.
Június 8-10. II/10 A osztály (ofő.: Szabó Zsolt) --- Siófokra utaztak a hétvégére ahol fürödtek a Balatonban, kalandpályán tették próbára erejüket.
Június 5. II/10B osztály (ofő.: Rétyi Árpád) --- Siklósra utaztak, ahol a wellness fürdőben pihenték ki az iskolai fáradalmakat.
Május 30. II/10F osztály (ofő.: Herbály Mária) --- A komlói arborétumba kirándultak, nyársaltak, amit a Kresz-park használatával kötötték össze.
Május 18. Az Önkéntes Csapat kirándult, amit fagyizással kötöttek össze. (kísérő tanár: Szörfiné Szegedi Veronika)
Elballagtak végzőseink (május 4.)
A Pécsi SZC Komlói Szakközépiskolája, Szakiskolája (a volt 501-es) ünnepségén Hadady Dávid 3/11 A osztályos tanuló az országos SZKTV-versenyen elért helyezéséért, sportteljesítményéért, Vladika Alex 3/11 B osztályos tanuló kiváló sportteljesítményéért, közösségi munkájáért és jó tanulmányi eredményéért, továbbá a díszcsomagoló versenyen elért eredményéért, Zvonár Alexandra 3/11 B osztályos tanuló a megyei SZKTV-versenyen elért eredményéért, 3 év kiváló közösségi munkájáért, tanulmányi munkájáért vehetett át polgármesteri elismerő oklevelet. A ballagásról készült VIDEO itt tekinthető meg:
Diáknapi verseny (ápr. 27.)
Osztályok közötti akadályversenyt szervezett az IDU diáknap alkalmával. A különböző ügyességi és erőt próbáló feladatokat a város különböző helyeit felkeresve kellett megoldani. Eredmények: 1. III/11A osztály 2. II/10A osztály 3-4. I/9A és I/9B osztály!
A "Profil" (ápr. 24)
Nagyszülőktől ismerősen cseng a mondat: ,,Folyton telefonod bújod, bezzeg az én időmben…”. A Facebook nézegetése és a Messenger csipogása nélkül is fennmaradtak barátságok, csak időrabló, állítják. Én ezzel szemben azt állítom, a közösségi média igenis hasznos dolog, ha a helyén van kezelve. Az érvekről, ellenérvekről hosszasan lehetne diskurálni. A Profil című előadás - ami a KoMod Színház és az AppArt Egyesület koprodukciója – azt a jelenséget mutatta be számunkra a Komlói Színházban, mi történik, ha az interneten kialakított személyiségünk átveszi felettünk az uralmat. Iskolánkból 12-en vettek részt a színházi előadáson (kísérő tanár: Szörfiné Szegedi Veronika).
"Anyegin" (ápr. 5.)
Az Anyegin Puskin romantikus verses regénye, az orosz irodalom egyik klasszikusa, ami sokak számára ismerős lehet, ha máshonnan nem is, iskolai kötelező olvasmányként. Ami azonban feledésbe merül, hogy hiába teszünk valamit kötelezővé, ha a nyelvhasználata, a cselekménye nehezen, vagy akár nem is értelmezhető a diákok számára, így a regény szépen visszacsusszan a polcra, törlődik a telefonról, tabletről. A mű feldolgozását segíti a Kecskeméti Ciróka Bábszínház és a Manna Produkció közös előadása Anyegin címmel, akik a Komlói Színházba is elhozták az interaktív darabot. Az iskolánkból 16 fő vett részt az előadáson (kísérő tanár: Szörfiné Szegedi Veronika).
OSZKTV eredmények (márc.9.)
Kaposváron került ismét megrendezésre az OSZKTV verseny régiós fordulója, melyen iskolánkat 4 tanuló képviselte. A HUMÁN tantárgyak versenyén Szabó Dávid 64 ponttal a 6. helyezett lett az I/9A osztályból. Felkészítő tanáraik Megyeri Rita és Szörfiné Szegedi Veronika voltak. A REÁL tanárgyak versenyén Lakatos Richárd (I/9A osztály) 32 ponttal a 9., Kalányos Zoltán (II/10A) 26 ponttal a 14. és Stix Benedek (II/10B) 25 ponttal a 16. helyen végzett (felkészítő tanáraik voltak: Iván Attila és Bencze Nóra). Gratulálunk a helyezetteknek és a felkészítő tanáraiknak!
Szalagtűző ünnepély (febr.9.)
A komlói Színházban került megtartásra az idei szalagtűző ünnepély. A rendezvényen 250 néző előtt több mint 60 végzős tanulóra került ki a szalag. Az ünnepen megtudhattuk azt is, hogy a szalagtűzés hagyománya még a XIX. században Selmecbányáról indult és akkor Valétálásnak nevezték. Ami akkor is most is jellemző, hogy a végzős tanulók utolsó fél évében kerül kitűzésre a szalag a ruhájukra. Az iskolai ünnepély után az osztályok bemutatkozó műsorára került sor. Itt tekinthető meg.
Versenyeredmények (jan.30-31.)
Ismét benevezett iskolánk az Országos Szakközépiskolai Közismereti Tanulmányi Versenyre. Az első iskolai fordulón Reál és Humán tantárgyak versenyét szerveztük meg.
Eredmények: HUMÁN: 1. Szabó Dávid 50 pont 2. Hovorka Krisztián 41 pont 3. Mónus Krisztián 39 pont (mind az I/9A osztályból)
REÁL: 1. Kalányos Zoltán (II/10A osztály) 70 pont 2. Lakatos Richárd (I/9A) 69 pont 3. Stix Benedek (II/10B) 67 pont 4. Temesvári Dominik (II/10A) 62 pont
2017
Sikeres volt a "Szecskaavató" (okt.19.)
Iskolánkban ismét sikerrel rendezte meg az Ifjúsági Diák Unió (Rétyi Árpád tanár úr irányításával) a kezdő évfolyamosok avató rendezvényét, melyen 3 csapat vett részt. Az I/9A az I/9B és a többi (hidasok, előkészítős osztályok). A csapatok tagjainak különböző tréfás ügyességi feladatokat kellett megcsinálniuk. A győztes az I/9B osztály lett.
Pályázati siker (okt.18.)
Alapítványunk sikerrel pályázott az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program EFOP-1.8.5-17 kódszámú, "Menő menzák az iskolában- Egészséges étkezést és életstílust népszerűsítő programok" című felhívására. A pályázaton 20 000 000 Ft összegű támogatást nyertünk.
Széchenyi Kupa (okt.13.)
Sajnos a Széchenyi Kupa pécsi kispályás labdarúgó tornán a selejtezőben kiesett iskolánk focicsapata, így nem jutottunk el a helyosztókig. Felkészítő tanár Szabó Zsolt volt.
Bronzérem a focitornán (szept. 12.)
A Speciális Olimpiai Szövetség V. Iván Gyuláné emléktornáján vett részt iskolánk focicsapata , ami egyben a XX. Hársfa Kupa országos labdarúgó torna is volt. A Budapesten megtartott versenyen a III. helyezést értük el. A csapat felkészítő tanára Szabó Zsolt tanár úr volt. A verseny célja volt, hogy versenylehetőséget biztosítson az értelmi fogyatékossággal élő sportolóknak, a Speciális Olimpia mozgalom és a labdarúgás népszerűsítése.
"Logó"
Bizonyára sokan észrevettétek, hogy a tornatermünkben egy új logo lett felfestve. Ezt az alapítványunk támogatta csaknem 30 ezer Ft-tal. Reméljük jó lesz és sokáig vigyáznak rá a tanulóink.
Közösségi programok támogatása
szept.8-9-én --- II/10 A osztály kétnapos balatoni kiránduláson vett részt. A balatoni fürdés mellett sok szép programban vettek részt a fiatalok.
jún. 12-én --- az I/9B osztály csaknem 30 km-es gyalogtúrán vett részt, melynek célpontja az Óbánya - Kisújbánya közötti völgy volt. A túra szép volt, de mindenki nagyon elfáradt.
június 9-én --- a II/10A osztály a Meleg-mányi-völgybe kirándult, ahol csapatépítő tréning keretén belül különböző feladatokat kellett megoldaniuk.
május 25-én --- A II/10H és az I/9G osztály a sikondai-pihenőparkba sétált ki, ahol közös program keretében nyársaltak.
május 25-én --- A 9/ES osztály a komlói arborétumba kirándult, ahol közös játék mellett sütöttek.
május 10-én --- Az I/9F és a II/10 G osztály az arborétumba kirándult és a KRESZ-parkban felállított kondigépeket is kipróbálták.
Focisikereink (ápr.20.)
2017.04.06-án Ajkán vettünk részt az MSOSZ által megrendezett fiú labdarúgó tornán. Ebben az esetben csak tanulásban akadályozott tanulók lehettek a csapat tagjai. 8 csapat vett részt a rendezvényen, ahol meghívást kaptunk a Győri tornára. Nagy örömmel fogadtam el a meghívást. Ezen a tornán már a csapatnak a 3.helyezést sikerült elérnie. Gratulálok a Csapatnak. (Szabó Zsolt tanár úr)
I/9 B osztály nyerte a diáknapi versenyt (ápr. 7.)
Ebben az évben is megrendezésre került a kökönyösi szakközépiskola diáknapja, melynek programjait az iskolai diákönkormányzat javaslatára szervezték meg az iskola pedagógusai. Reggel 8 órakor Kovács Balázs igazgató úr megnyitója után az iskola tanulói az „501” szimbólumát formázták meg az udvaron. Ennek a csöpögő eső és a kicsit hideg idő sem szabott gátat. Ezután került sor a Roma Kultúra Világnapja alkalmából egy FLASH MOB, melyet Karsai Richárd tanár úr szervezett.
Fél 9-kor kezdődött az osztályok közötti versengés. Tízféle program közül választhattak maguknak a diákok, melyekre előzetesen lehetett osztályfőnöki órákon jelentkezni. Minden versenyszámban pontokat lehetett a helyezések alapján szerezni, melyek a 12 osztály (csapat) pontjainak számát gyarapította. Amelyik osztály jól osztotta be erőit, az jobban szerepelt. Ez alapján alakult ki a végső sorrend, melyben az I/9B osztály (osztályfőnök: Rétyi Árpád) nyert meg a II/10C osztály (ofő: Iván Attila) előtt.
Az adott helyszíneken résztvevő tanulók lelkesen oldották meg a feladataikat, vagy versenyeztek, volt aki több helyszínre is odaért. Igazi jó hangulatban kerültek a programok megtartásra. Voltak műveltséget, ügyességet próbára tévő feladatok is.
Programok/versenyek – eredmények:
- egyéni darts verseny, melyre a komlói T20 Darts Klubtól kapott az iskola két táblát és 28-an vettek részt: 1. Kis-Iván Roland II/10A osztály
- sakkverseny melyen Grünwald Mátyás a komlói sakkcsapat vezetője bíráskodott és 14 fő vett részt: 1. Trinkl Ákos I/9A
- csocsóverseny melyen 18 páros indult : 1. Bergmann Gergő, Szilágyi Dávid III/11C
- fiú fociverseny, melyen 5 osztály csapata vett részt: 1. II/12A
- ping-pong verseny 12 résztvevővel: 1. Rozina Balázs II/10B
- Fele-sem igaz műveltségi vetélkedő 7 csapattal: 1. Kocsándi Clarissza, Nagy Andrea I/9B
- Aki keres az talál vetélkedő 12 csapattal: 1. Torda Erzsébet, Réczicza Dorina I/9B
- ország-város játék 12 fővel: 1. Krechl Niki II/10B
- Póker verseny 20 résztvevővel: 1. Soós Bence I/9B
- suli-dilis vetélkedőn 4 osztály vett részt: 1. III/11B.
A diáknapot jól egészítette ki a „Faloda” – mely az iskola védőnőjének szervezésében került megtartásra. Az iskola klubhelyiségében kialakított büfében mindenki megkóstolhatta a gyümölcssalátát és teát, ezenkívül:
- növényevőknek: lencsehurka volt savanyú uborkával
- ragadozóknak: zsíros kenyér lilahagymával.
A diáknap 12 órakor a díjak átadásával zárult, minden versenyszám I-III. helyezettje lett díjazva, valamint az osztályok közötti verseny is.
Állatkerti séta (ápr. 5.)
A III/11 B osztály kapott alapítványi támogatást az álletkerti látogatásához.
Felhívás az adó 1%-os támogatására (márc.21.)
Tisztelt Szülő(k)!Tisztelt Támogatók!
Az 1996. évi adóbevallásunkkal élhettünk először azzal a jogunkkal, hogy az adóévben befizetett személyi jövedelemadónk 1+1%-ról magunk dönthessünk.
A személyi jövedelemadó törvény ezt a rendelkezési jogunkat a továbbiakban is, így a 2016. évre vonatkozó adóbevallásban is biztosítja. A személyi jövedelemadónk 1%-át valamely alapítvány, a másik 1%-át pedig pl. az egyházak javára jelölhetjük meg. A személyi jövedelemadónk 1+1%-áról történő rendelkezés többletterhet nem jelent. Aki nem rendelkezik vele, adója teljes összege a központi költségvetésbe kerül. Mindenki szabadon dönthet, hogy milyen közcélú-közérdekű alapítványt, intézményt támogat. A döntéséhez abban kívánunk segítséget nyújtani, hogy a PSZC Komlói Szakközépiskolájában működő KÖKÖNYÖSI DIÁKOKÉRT ALAPÍTVÁNY megfelel a törvényi előírásoknak, így kedvezményezettként megjelölhető az adó 1%-ára.
Adószáma: 18308671-1-02
Házirend véleményezés (márc. 13.)
Az iskolai házirend véleményezésére került sor a diákönkormányzat rendkívüli ülésén. A résztvevő csaknem 10 fő eredményes munkát végzett. A mellékelt linken olvasható a diákönkormányzat által elfogadott házirend tervezet: HÁZIREND.
Sikerek az OSZKTV-n (márc. 3.)
Kaposváron került idén is megrendezésre az Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi verseny három kategóriában. Iskolánkat a Dél-Dunántúli döntőben 5 tanuló képviselte. A Reál tantárgyak versenyén 11. helyezett lett Kató Zsolt, 18. lett Zengői Miklós II/10B osztály tanulói. A Komplex tárgyak versenyén 6. helyezést ért el a háromfős csapatunk: Bognár Gergely, Dunai Dániel II/10 C és Hadady Dávid II/10A osztályból. Gratulálunk nekik! A reál verseny VÉGEREDMÉNYE és a komplex verseny VÉGEREDMÉNYE. A versenyre felkészítő tanárok voltak: Iván Attila és Tóbiás Anikó.
Szalagavató ünnepély (febr.3.)
Iskolánk hagyományos ünnepe az idén is a Színház és Hangversenyteremben került megrendezésre. A nézőtér színültig megtelt és 16:30-kor az igazgató úr megnyitó szavaival megkezdődött a szalagtűzés, utána pedig az osztályok bemutatója. A Szalagavató Ünnepélye innen tölthető le. Vladika Alex és Zvonár Alexandra tánca pedig IDE kattintva nézhető meg.
Bejegyezték az új kuratóriumot (jan.4.)
A Pécsi Törvényszékhez benyújtott változtatások elfogadásra kerültek. Így alapítványunk kuratóriumi elnöke: Iván Attila, kuratóriumi tagok: Seres Noémi és Hohn Éva. Jó munkát kívánunk nekik!